Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat, akadálymentesített verzió


Navigáció

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Galéria


4. Nemzetközi gyermekvédelmi konferencia

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat negyedik alkalommal szervezett nemzetközi gyermekvédelmi konferenciát a gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás területén dolgozó intézmények, szervezetek, hatóságok munkatársai számára. A Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében népes hallgatóság gyűlt össze. Dr. Puskás Tivadar polgármester és dr. Takátsné dr. Tenki Mária fővédnök, önkormányzati képviselő köszöntő szavai után tartalmas előadások hangzottak el. Elsőként Kámán-Németh Martina, a Szombathelyi ÁSK koordinátora beszélt a magyarországi áldozatsegítő központok felépítéséről, célkitűzéseiről és működésének tapasztalatairól. Előadását egy ismert Teréz anya idézettel zárta. Az előző évi nagy sikerre való tekintettel ismét meghívást kapott Steigervald Krisztián generációkutató, aki ez alkalommal a család és a digitalizáció, azaz az egymás közötti kommunikáció a XXI. században címmel tartott előadást, melyet egy animációs kisfilm bejátszásával is színesített napjaink szomorú valóságáról, a mobiltelefon-függőségről. Salamon Györgyi családi és párkapcsolati mediátor a mediáció típusait és folyamatát, a kapcsolattartási ügyelet, mint semleges hely által biztosított szolgáltatást, az ügyelet komplex módszerét és a kapcsolattartás formáit, szintjeit szemléltette a megjelentek számára. A továbbiakban Dr. Lazáry Györgyné igazságügyi pszichológus szakértő, a Barnahus Nemzeti Tudásközpont vezetője számolt be röviden a szombathelyi Barnahus működésének tapasztalatairól, az abúzust elszenvedett gyermekek vizsgálatának és terápiájának menetéről. Végül Hjörtur O. Adalsteinsson főbíró számolt be a szakembereknek az izlandi Barnahusban folyó bírói munkáról.

Fotó: Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat és SZMJV Polgármesteri Hivatala (Cseh Gábor)