SZEXUÁLIS ABÚZUS GYERMEKEKNÉL

2019.05.10. 00:12

Izlandon kiindulási alap, hogy hisznek a gyereknek – Itthon még gyerekcipőben jár a Barnahus

Forrás: https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-gyermekek-elleni-szexualis-abuzusrol-folytatodott-a-konferencia-szombathelyen-3001792/
Budai Dávid
Fotó: Horváth Balázs

Ezúttal az izlandi modellel ismerkedhettek meg a Barnahus-tréning résztvevői, akiknek Hjörtur O. Aðalsteinsson izlandi főbíró tartott előadást a TIT-székházban csütörtökön. A mintegy félszáz résztvevő – rendőrök, büntetőbírók, ügyészek, családsegítők – kérdéseket is tehetett fel, a több mint négy évtizedes bírói tapasztalattal rendelkező reykjavíki szakembernek, és közösen meghatározták azt is, mi mindenben kellene változás, hogy a Barnahus-módszer napi gyakorlattá váljon nálunk is.
Ezek szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer minden egyes tagjának egységes képzési rendszerben kellene részt vennie. Finomítani kell a 14 év alatti szexuális abuzálás áldozataira vonatkozó jogszabályokat és szükség van egységes új, szakértői és kihallgatói protokollra is. Annak ellenére pedig, hogy jó törvényeink vannak, nagyon fontos a szemléletváltás a büntetőeljárásban.

Míg nálunk még csak gyerekcipőben jár a Barnahus, Izlandon már két évtizedes múltja van. Noha az izlandi törvények nem írják elő, hogy kizárólag a Barnahusban történhet az abúzust elszenvedett gyerekek meghallgatása, ma már gyakorlatilag egyetlen bíró sem kerüli meg a szervezetet, annak ellenére sem, hogy Izlandon minden bíróság rendelkezik gyerekbarát kihallgató szobával.

Rájöttek ugyanis, hogy a bíróság tekintélyt parancsoló épülete leblokkolja a gyerekeket, éppen ezért az izlandi Barnahusok mindig barátságos kertvárosi környezetben vannak. A szakember elárulta, eleinte éppen az volt néhány bíró félelme, hogy a Barnahus környezete nem eléggé semleges, a gyerek meg akar majd felelni a kérdezőnek, éppen ezért a bírósági környezet jobban szolgálja az objektivitást, ma már azonban senki nem gondolja ezt.

Hjörtur O. Aðalsteinsson elmondta, náluk a törvényszéki interjú úgy működik, hogy a monitoring szobában ott van a bíró, az ügyész, a rendőr, a gyermekvédelmi szakember, a gyanúsított ügyvédje – ha ismeretlen a tettes, akkor egy kirendelt védő –, valamint a gyerek jogi képviselője. Ők tévén keresztül követik a kiskorú meghallgatását, akit egy másik (gyerekbarát) szobában egy erre speciálisan kiképzett szakember kérdez.

A bíró a szakemberen keresztül kérdéseket is tehet fel, illetve a bírón keresztül a többi jelenlévő is kérdezhet, de a gyerekkel csak az erre speciálisan kiképzett szakember találkozik. Az egész beszélgetésről felvétel készül, ezt használják később a tárgyaláson. Általában az egész eljárás során ez a legfontosabb, gyakran az egyetlen bizonyíték.

Izlandon az a kiindulási alap, hogy hisznek a gyereknek – fogalmazott a bíró, majd hozzátette, természetesen elenyésző százalékban előfordul, hogy a gyerek nem mond igazat, de az ilyen eseteket viszonylag gyorsan kiszűrik. Arra törekednek, hogy csak egyszer hallgassák meg a gyereket, és ha ez megtörtént, azonnal megkezdődik a terápia.

Dr. Lazáry Györgyné klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő, a Barnahus Nemzeti Tudásközpont vezetője hangsúlyozta, szeretnék elérni, hogy hasonló esetekben Magyarországon is legyen a meghallgatások után egy négy-hat alkalmas kötelező terápia, ahogyan az utánkövetés lehetőségét is meg kellene teremteni, amire jelenleg nincsen mód. A Barnahus úgynevezett egyablakos ügyintézés, ami nemcsak a felnőtteknek jár, de jár a gyerekeknek is.

Magyarországon ma még többnyire nem speciálisan képzett szakemberek hallgatják ki a gyerekeket, ráadásul a gyakorlat az, hogy többször kell elmondaniuk a történteket. Egy jelenlévő rendőr szerint hiába készül nálunk is kamerafelvétel az első meghallgatásról, a jegyzőkönyv rögzítése miatt kénytelen újra elmondatni a gyerekkel a vallomását, később aztán a bíróságon újra el kell ismételnie ugyanazt, majd a szakértők kérésére ismét.

Volt, amikor egy gyereket öt éven belül nyolcszor hallgattak meg. A tapasztalat viszont az, hogy az évekkel később tett vallomások már nem sokat érnek. Egyrészt mert a gyerekekben kódolva van, hogy a rossz emlékeket elfelejtsék, másrészt a gyerekek általában próbálnak megfelelni mindig annak, aki kérdezi őket, akaratlanul is egyre távolabb kerülve az igazságtól.

A legrosszabb azonban az, hogy a gyerekeket traumatizálja minden egyes kihallgatás. Felvetődött problémaként az is, hogy amikor például az apja által abuzált gyereket felszólítják arra, hogy csak az igazat mondja, majd közlik vele, hogy rokonaira nem köteles terhelő vallomást tenni, az sokszor teljesen összezavarja a kiskorú gyereket, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Hjörtur O. Aðalsteinsson elárulta, az izlandi gyerekek is hasonlóan reagálnak az ilyen helyzetekre, ezért ők csak a 15 évesnél idősebb gyerekek esetében mondják el, hogy rokonaikra nem kötelesek vallani. A főbíró arról is beszélt, hogy bár az elmúlt évtizedekben több száz szexuálisan bántalmazott gyerekkel készült interjút látott, mégsem vállalná, hogy a beszélgetést ő maga vezesse le. Ez ugyanis speciális képzést igényel, mivel általában a meghallgatás az egyetlen esély arra, hogy bizonyítékot szerezhessenek. Hozzátette, hiába a sokévi bírói gyakorlat, lelkileg a mai napig megterhelő neki minden újabb történet.

Amikor a bántalmazott gyerekek megtudják, hogy megbüntették a tettest, rendszerint megnyugodnak, visszanyerik bizalmukat a felnőttek iránt, az igazságos világba vetett hitük megmarad, amikor viszont elmarad a büntetés, ez a hit is elveszik.